A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatóságának
adóellenőrei és végrehajtói 2011. november közepétől pénzügyőrökkel, járőrökkel,
valamint a fővárosi és a megyei kormányhivatalok szakigazgatási szerveinek munkatársaival
közösen folytattak ellenőrzéseket. Ennek során jellemzően az adóköteles bevételek
bizonylatolását, a szabálytalan foglalkoztatást, valamint az áruk eredetét vizsgálták,
de kiemelt szempont volt a pénztárgépek üzemeltetésével kapcsolatos szabályok
betartása is.
A több mint 1600 ellenőrzés 31%-ában tárt fel valamilyen hibát, hiányosságot
az adóhatóság, a kiszabott bírság összege meghaladja az 52 millió forintot, továbbá
tizenöt adózó üzletét zárták be.
A bizonylatadási kötelezettség terén összességében pozitív változás következett
be, a jelenlegi tapasztalatok szerint többen adtak nyugtát, számlát, mint 2010-ben.
Ugyanakkor a foglalkoztatottakkal kapcsolatos kötelezettségek terén azonban lazult
az adózási fegyelem, egyre több munkavállalót alkalmaznak feketén.
A revizorok több budapesti színház ruhatárában és büféjében is ellenőriztek,
amelyek nem várt eredményekkel zárultak: minden vizsgált színházban komoly szabálytalanságokat
tártak fel, a tucatnyi nyugtaellenőrzés mindegyike megállapítással zárult és néhány
esetben az alkalmazottakat is feketén foglalkoztatták.
Egy belvárosi luxusétteremről kiderült, hogy az alkalmazottak mindegyikét – a
kézilánytól kezdve a pincéreken át a szakácsokig – bejelentés nélkül dolgoztatták,
de előfordult olyan eset is, hogy egy előkelő szálloda ékszerüzletében sem kaptak
számlát az ellenőrök az igen borsos áron kínált ékszerről.
Mindezeken túl a NAV továbbra is folytatja a szolgáltatási szektor eddig kevésbé
vizsgált területeinek ellenőrzését és vizsgálja az adókötelezettségek teljesítését,
különös figyelmet fordítva a foglalkoztatás terén tapasztalt visszaélések felszámolására.